12. Fejii :)

12. és egyben utolsó feji :) :(

Kézen fogva beléptünk a házba, nem titkoltuk szerelmünket, mert tudtuk, hogy Alice lehet, hogy már látta is vagy éppen Edward olvas majd a gondolatainkban. Mosolyogva néztek ránk és semmit sem szóltak. Felmentem és lezuhanyoztam, felvettem egy hálóinget, kifésültem a hajam és már rohantam is le, ahol Alice rohamozott meg.
- Meséld el hogy történt lécci, mindent!
- Na, jó.
Leültünk a fotelbe és mindent elmeséltem. Igazából nem sok minden történt, de a lényeg, hogy szeretjük egymást.
- Jaj de jó! Gratulálok. Mondta Alice mosolyogva miközben épp megölelt.
Tökéletesen boldognak éreztem magam, úgy hittem, hogy most semmi sem tudná elvenni a kedvem. Minden tökéletes volt. Rátaláltam a szerelmemre Mex-re aki engem is ugyan úgy szeret. Rosalie vl is el tudtam beszélgetni. Szerintem, azért mert egy kicsit magára emlékeztettem. Jasper is nagyon kedves. Alice szinte a legjobb barátnőm lett. Edwarddal és Bellával is nagyon jól kijöttem. Esmére szinte második anyámként tekintettem és Carlise is mindenben mellettem állt és segített. Emettel mindig jókat viccelődtünk és sok jó tanácsot adott.
Szinte már teljesen beilleszkedtem és tiszteletbeli Cullen lettem. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy befogadtak és rengeteget tettek értem. Sosem gondoltam volna, hogy túl fogom élni a harcot és most mégis itt vagyok és boldog vagyok. Még mindig sokat gondolok az igazi családomra, de mostanában egyre könnyebb. Egyre jobban viselem azt is, hogy vámpír vagyok. Boldogan kezdem el hosszú új életemet immár Bree Tanner Cullen-ként. :)           





                      The End!

11. fejii :)

1 rövid feji :)


- Szia. Köszöntünk neki meglepődve.
- Ő meg kicsoda? Kérdezte Alice Carlise-t.
- A rendelőben találkoztam vele. 43 fokos lázzal jött be egyedül a rendelőmbe, ugyanis nincs senkije.
Ájulás közepette volt és nem sokat jósoltam volna neki, így átváltoztattam és megígértem neki, hogy mi befogadjuk. Mex a neve.
Korombeli fiú és nagyon helyes. Örültem, hogy itt van, mert legalább lesz valaki, aki velem egy idős. És talán még lehet is valami. Ugyan Bree miket gondolsz? Hiszen még csak most változott át, biztos fel sem fogja még, hogy mi történik, vertem ki a fejemből az ötletet.  Tekintete rám esett és elmosolyodott mire én visszamosolyogtam rá. Ő is kapott egy szobát, ami pont az én ajtómmal szemben volt, aminek örültem. Lassan odasétáltam mellé és leültem.
- Szia Bree vagyok!
- Szia, én pedig Mex. Mutatkozott be ő is.
Vadászni indultunk és ezúttal ő is velünk jött. Mikor az erdőhöz értünk megbeszéltük, hogy 10 perc múlva itt találkozunk.
Csodálkozva nézett mindenki Mex-re aki már neki is látott egy őznek. Mindenki Carlisera nézett, de még ő sem tudott erre választ adni. Le is telt a 10 perc és mindenki visszaindult. Én is jóllakottan indultam el és Mexre néztem, aki felállt és csatlakozott hozzám. Mikor kiértünk Megkértem Carliset, hogy hadd maradjunk még Mex-el egy kicsit.
- Rendben, de siessetek haza!
- Oké, és köszi!
Leültünk egy farönkre és kérdezgetni kezdtem.
- Forksi vagy?
- Nem, nemrég költöztem ide Seattle-ből a nagymamámmal, aki egy hónapja meghalt. Azóta egyedül laktam idáig.
- Ó, nagyon sajnálom, nem akartam.
- Semmi baj, mondta mosolyogva.
- És te? Miért változtál át?
Elmeséltem neki az egész történetet, hogy nekem nem volt választásom-elmeséltem a harcot, a Volturit, a szigetet mindent.
- Hú de izgi életed lehetett.
- Hát az már biztos. Mindketten nevetni kezdtünk.
- Kedvellek téged Bree. Jelentette ki mosolyogva.
- Énis téged. A szemembe nézett mire én fura fejet vághattam, mert zavarba jöttem.
- Zavarba jöttél? Mondta viccelődve.
- Dehogy, én? Próbáltam komolyan mondani, de elnevettem magam mire ő is nevetni kezdett. A földet néztem egy darabig, majd amikor felnéztem hirtelen szemben találtam magam a tekintetével. Felém hajolt és a száját csücsörítette mire én az arcára adtam egy puszit és rámosolyogtam.
- egyelőre beérem ennyivel mondta mosolyogva.
Megfogtuk egymás kezét és haza indultunk. Furcsa volt, hogy alig egy órája ismerem, mégis szeretem…Lehet hogy a vámpíroknál ez olyan mint a farkasoknál a bevésődés. De tudtam hogy ő is szeret és emiatt nagyon boldog voltam.

10. fejii :)

ez egy kis rövid feji lett de azért remélem tetszeni fog. :)

Boldog Szülinapot Bree! :)
Biztos vadászni mentek,gondoltam magamban és felmentem a szobámba ,hogy átvegyem a felsőmet, ami vadászás közben koszos lett.
kopogtatást hallottam.
- Tessék! Kiáltottam az ajtó felé nézve.
Boldogan láttam, hogy Alice áll az ajtóban. Majd sorra mindenki feljött.
- Boldog szülinapot Bree!!! Köszöntött meg Alice és egy kis dobozt nyújtott át nekem majd megölelt és megpuszilt. Megöleltem a többieket is akik szintén Boldog Szülinapot kívántak. Majd lementünk és kinyitottam a kis dobozt, amit Alice nyújtott át.
- Az egész család nevében adjuk! Mondta Alice mosolyogva.  Kinyitottam és a szavam is elállt. Egy gyönyörű ezüst nyaklánc volt benne a Cullen címerrel.
- Ez elképesztően szép! Köszönöm!
Lágyan mosolyogni kezdtek rám nézve.
- Tedd is fel! Állt mögém Alice izgatottan és a nyakamba akasztotta a nyakláncot.
- Remekül áll, fűzte hozzá széles vigyorral.
- Köszi. Mondtam én is mosolyogva. Esme egy gyönyörű tortát is sütött csak a hagyomány kedvéért. Nagyon szép sütemény volt és én azért kértem belőle egy szeletet annak ellenére, hogy csak vérrel táplálkozunk. Esme először döbbenten nézett rám majd boldogan elmosolyodott.
Persze!
Már ide is adta szép kis üveg tányéron és én meg is kóstoltam az első falatot.
- Nagyon finom! Állapítottam meg. Tényleg finom volt, de azért inkább a vért választanám. Megettem a tortaszeletet és a nyakláncomban gyönyörködtem és közben arra gondoltam, hogy most már hivatalosan is hozzájuk tartozom, az ő családjukba.
- Nekem most be kell mennem a rendelőbe! Később jövök. Jelentette ki Carlise és már ki is ment az ajtón.
- Bree! Van kedved velem vásárolni? Meg szeretnélek lepni egy cuki kis rucival.
- Persze, köszi! Válaszoltam, vállamra vettem a táskám és már indultunk is Alice kocsijával. Nem telt bele 5 percbe már ott is voltunk.
- Itt is volnánk. Mutatott az üzletre Alice.
Egy aranyos kis üzlet volt aminek a kirakatában gyönyörű felsők voltak kiakasztva. Bementünk a kis boltba ahol kellemes rózsa illat volt.
- Nézz szét és válassz, amit csak akarsz! Mondta lelkesen.
- Okés! Válaszoltam és már el is vesztem a szebbnél szebb ruhadarabok között.
A tekintetem megesett egy szép kis lila színű blúzon ami csillogó strasszokkal volt szegélyezve és kis masni volt rajta.
- Tetszik? Kérdezte Alice.
- Igen, válaszoltam és megfordítottam a kis papírt rajta.
- Tetszik, de nagyon drága!
- Ezt én veszem, neked ne foglalkozz az árával!
- De… kezdtem bele egy mondatba, de Alice nem hagyta, hogy befejezzem.
- Nincs semmi de, azzal leemelte a vállfát a többi ruha mellől és óvatosan a pulthoz vitte.
 - Ezt kérnénk!
- Rendben van más valami? Kérdezte a pultos lány.
- Nem köszönjük. Válaszolta Alice és közben kifizette.
- Köszönjük a vásárlást!
- Mi köszönjük. További szép napot. Köszöntünk vissza az eladónak.
- Nem kellett volna egy vagyont rám költened. Ellenkeztem.
- Mondtam, hogy semmiség. Ez a te napod!
- hát akkor köszönöm. Mondtam elmosolyodva.
- Nagyon szívesen válaszolta szintén mosollyal az arcán.
Haza indultunk, de amikor beléptünk a házba egy idegen arcot fedeztünk fel, vörös szemekkel.

9 fejii :)

***

Lassan elérkezett a szombat. Az a nap, amikor indulhattam haza az új otthonomba a Cullen családhoz. Visszapakoltam a bőröndömbe, bezártam az ajtót és kimentem a partra. A repülő hamarosan meg is érkezett és felszálltam. 10 perc elteltével megérkeztünk a reptérre és át is szálltam egy másik gépre, ami egyenesen Forks-ig repített. 4 óra elteltével meg is érkeztem és a Cullen család már ott is volt értem.
- Bree, csak hogy megérkeztél. Ugrott a nyakamba Alice.
Majd sorra mindenki köszöntött.
- Indulhatunk? Kérdezte Jasper.
- Persze csak előbb elintézek valamit, majd a reptér melletti postaládához siettem, elővettem a levelet a táskámból és becsúsztattam a szűk résen.
- Most már igen.
El is indultunk, és amikor az új otthonomba értem láttam, hogy odabent minden fel van díszítve majd Alice hirtelen előttem termett széles mosollyal az arcán.
- Tetszik?
- Igen, csodálatos köszönöm!
Bentebb mentünk és Esme a szobámat akarta megmutatni az emeleten. Követtem, közben ő kérdezgetett:
- Na és milyen volt a sziget?
- Csodálatos ott minden, jól éreztem magam!
- akkor jó. Mondta mosolyogva.
Felértünk az emeletre és Esme bevezetett a szobámba.
- Jó lesz ez a szoba?
- Igen, nagyszerű köszönöm. Válaszoltam.
- Akkor én most magadra hagylak ki pakolni. És már ki is ment. A szoba gyönyörű volt világoskék tapéta volt a falon, meggyszínű szekrénysor volt a fal mellett a fenyő padlón pedig középen egy bordó szőnyeg. Egy fotel is volt az egyik sarokban. Az ablak az erdőre nézett ahonnan friss levegőt fújt be a szél.
Nekifogtam kipakolni a cuccaimat, amivel nemsokára végeztem is és lementem a többiekhez.
A nappaliban ült az egész család. Én is lehuppantam az egyik fotelbe.
- A Volturiról mi hír van? Kérdeztem.
- Voltak itt pontosan egy héttel a harc után. Elhitettük velük, hogy meghaltál, amikor az erdőben rád támadt egy vérfarkas. Egy darabig biztos nem jönnek ide. Ha jönnének is Alice látni fogja és visszamész a szigetre addig. Mondta kedvesen Carlise.
- Ez jó hír.
Órákig beszélgettünk még. Ők is kérdezgettek rólam aztán én is kérdeztem tőlük,Alice-l ,Rosalie-val és Esme-vel táncoltunk egy kicsit ,hogy Alice lássa nem hiába hozta össze a bulit, majd később elindultunk az erdőbe vadászni. Amikor jóllakottan hazaértünk mindenki lezuhanyozott és a nappaliban beszélgettünk. Nagyon hangulatosan teltek az ilyen esték. Feltűnt, hogy Alice nincs itt. Túlságosan nagy a csend.  Tegnap óta nem sokat láttam.
- Alice hol van? Érdeklődtem meg.
- Egy barátnőjét látogatja meg. Mondta Jasper.
- Értem. 
 Rosalie egy vígjátékot rakott be a DVD lejátszóba, amin rengeteget nevettünk. Mindig is nagy és összetartó családra vágytam, és most megkaptam. Szinte valódi családként tekintek Cullenékre. Vége lett a filmnek és én elindultam a szobámba ,hogy felöltözzek és elmenjek vadászni.
- Nem tart velem senki? Kérdeztem.
- Mi később megyünk, menj csak nyugodtan. Válaszolta kedvesen Esme.
Elindultam hát egyedül. Fogtam is egy szép szarvast és miután elfogyasztottam haza indultam. Amikor beléptem a házba döbbenten láttam, hogy nincs itthon senki.
- Hahó! Kiáltottam be az óriási házba de csak a visszhang válaszolt.
 

8. fejii :)

Teltek múltak a napok és nagyon jól éreztem magam itt. Mindenki nagyon kedves volt velem és én is kedveltem őket. Segítettek teljesen átszokni az állati vérre melynek köszönhetően a szemem is pirosról, arany barnára változott.
Elérkezett a szombati nap, amikor indulnom kellett a szigetre.
Cullenék kikísértek a reptérre és jó utat kívántak.
- Szia Bree. Egy hét és újra visszajöhetsz. Jó utat! Kiabálták utánam.
Félve, de elindultam a repülő irányába és felültem. Jó négy órás út áll előttem, amit olvasással és a táj bámulásával fogok tölteni. Egy hetilapot kezdtem el olvasgatni mikor döbbenten néztem egy fényképre. Én voltam rajta és az alatta lévő cikk is rólam szólt. Engem keresnek. Biztos nagyon aggódnak. Valahogy tudatnom kéne nagyival, hogy minden a legnagyobb rendben és jól vagyok. Lesz időm kitalálni. a repülő meg is érkezett egy másik reptérre ahol én átszálltam egy magánrepülő gépre és tovább utaztam Esme szigetére. Ez csak egy 10 perces út volt, úgyhogy hamar meg is érkeztem. Leszálltam és a tájban gyönyörködtem. Lélegzet elállító ez a hely. Elindultam egy takaros házikó felé és elővettem a kulcscsomót, amit Alice adott nekem. A piros színű nyitotta az ajtót. Amikor beléptem boldogan néztem körül a hangulatos kis házikóban. Nagyi házára emlékeztetett. Ledobtam a cuccaimat és felfedező körútra indultam. Bezártam az ajtót annak ellenére, hogy valószínűleg egyedül vagyok a szigeten. A tenger felé indultam és a part                              

mentén sétálgattam. A tenger vize simogatta a lábam miközben léptem. A vízen visszaragyogott a pirosló naplemente, ami szintén gyönyörű volt, mint minden ezen a helyen. Amerre csak néztem pálmafák sorakoztak, leültem az egyik tövébe és a lenyugvó napot bámultam. Nagyon jó volt itt ülni és csak pihenni. Nem bírtam kiverni a fejemből az újságban lévő képet rólam. Egyre csak azon gondolkodtam, hogy tudassam a szüleimmel, hogy már nem kell aggódniuk, és hogy magyarázzam el nekik, hogy nem mehetek többé haza. Vagy mondjak el nekik mindent? Nem lehet, nem fedhetem fel Cullenék titkát is mikor olyan kedvesek velem és befogadtak.
- Talán írok egy levelet. Jutott eszembe egy ötlet.
Felálltam és visszamentem a házba, mert már későre járt. Lezuhanyoztam és felvettem az egyik hálóinget, amit hoztam. Éhes lettem, de mivel itt nem lehet vadászni elindultam a hűtő felé. Nem nagyon szerettem az emberi kaját, de ha nagyon muszáj, akkor azt is megeszem. Kinyitottam az ajtaját és mindenfélét láttam. Volt ott sajt, csirkecomb, vaj, és még sok más. Lentebb pedig üvegek voltak. Nem tudtam, hogy mi az ezért kivettem az egyiket és beleszagoltam. Mosolyra húzódott a szám, mert vér volt benne. Kicsit furcsa volt így üvegben, de azért elővettem egy poharat és kortyolgatni kezdtem. Mikor elég volt kidobtam az üres üveget az asztal melletti kukába és bekapcsoltam a tévét. Valami hülye romantikus film ment benne így inkább elkapcsoltam, de más csatornákon sem találtam semmi érdekeset. Levettem egy könyvet a polcról és olvasni kezdtem. A szigetről szólt. Nem volt valami érdekes, de jobb, mint a semmi. Lassan az egész könyvet kiolvastam már csak pár lap hiányzott, de mikor észrevettem, hogy már reggel van félredobtam és felöltöztem. A hűtő felé indultam és ismét inni kezdtem az üvegből. Bekapcsoltam a tévét és épp híradó ment. Leültem és épp a pár hónappal ezelőtt eltűnt seattle-i emberekről volt szó.
Még mindig ezzel foglalkoznak? Gondoltam magamban, mire eszembe jutott nagyi. Az asztalon találtam papírt és tollat. Elkezdtem írni a levelet:

Kedves nagyi!
Én vagyok az Bree. Azért írom ezt a levelet, hogy tudd: Nincs semmi baj, biztonságban és jól vagyok, de sajnos nem mehetek többé haza. Nem mondhatom el, hogy miért nem és ezért bocsánatot kérek, de tényleg nem mondhatok semmit. Köszönöm, amit értem tettél és, hogy vigyáztál rám, nagyon hálás vagyok. Ígérem soha nem foglak elfelejteni és remélem, hogy te sem engem. Nagyon szeretlek és hiányzol!
Kérlek, add át anyáéknak is hogy szeretem őket és hiányozni fognak!


Még egyszer nagyon sajnálom! Szeretlek és hiányozni fogsz.

Sok puszi: Bree.

Mikor befejeztem a levelet egy könnycseppet hullajtottam rá, amely nem dobogó szívem legmélyéről jött.
Beleraktam a pípírt egy borítékba, megcímeztem majd elraktam a hátizsákomba.
kimentem a partra és sétálgatni kezdtem. Nagyon unalmasan telt ez a nap.

7. fejii :)

- A Volturi! 10 perc és itt lesznek! Kiáltott fel.
A farkasok elindultak vissza az erdő felé Cullenék megköszönték a segítséget mire hatalmas fejükkel bólintottak és már el is vesztek a fák között.
- Jönnek! Kiáltott ismét Alice.
És már láttam is a négy fekete köpenyben érkező alakot.
-Már láttam őket egyszer , kik ezek? Kérdeztem halkan.
- Ők a Volturi. Ők hozzák a törvényeket. Hangzott a válasz Esme-től.
 
Mikor már egy méterre voltak tőlünk megálltak.
- Szép munka volt. Nem gyakran fordul elő, hogy szükségtelenek vagyunk.
- Szerencsénk volt. Válaszolt Carlise.
- Nem hiszem.
Egyet hagytatok. Nézett rám vérvörös szemeivel Jane.
- Felelősséget vállalunk érte és menedéket ígértünk neki.
- Ez nem áll jogotokban!
Majd újra rám nézett. Különleges képessége volt, hogy a szemével kínozni tudott és ezt elő szeretettel használta.
- Honnan jöttél?
A félelemtől hirtelen nem tudtam megszólalni, de mikor válaszra emeltem a számat hirtelen sikítani kezdtem, mert Jane épp gyakorolta rajtam képességét, amitől a földre rogytam.
- Nem kell, hogy ezt tedd, mindent elmond, amire kíváncsi vagy mondta engem védve Esme.
- Tudom.
Majd tekintete Bellára esett.
- Még mindig ember? Kérdezte.
- Az érettségiig. Hangzott el a válasz.
Újra rám nézett majd a mellette álló hatalmas vámpírra, aki felém indult.
Rosalie és Jasper elém álltak, hogy megvédjenek.
- Ne bántsd! Kérlelte Alice.
- Egy hét múlva visszajövünk érte. Egy hét! Majd hátat fordított és elindult a másik három pedig utána.
- Ne félj Bree. Kitalálunk valamit.
Bólintottam. Hazavittek magukhoz és már el is kezdtek gondolkodni, hogy hol lennék biztonságban.
- Itt is lakhatnál. Hozta fel az ötletet Alice majd sorra mindenki bólintott. Kivéve Rosalie-t aki hátat fordított és kisétált a szobából.
- Nem-nem szeretnék zavarni senkit.
- De nem zavarsz, szívesen látunk itt…
- Hát jó nagyon szépen köszönöm. válaszoltam hálásan. De legalább két hétre el kell rejtenünk valahova, hogy a Volturi ne találjon rá. Utána úgyis annyiban hagyják és nem zavarnak téged.  - Esme szigete! Kiáltotta Alice!
- Ez jó ötlet! Egyeztek bele.
- Van egy sziget, ami a térképen sincs rajta, nem tud róla senki. Itt biztosan nem találhat rád senki.
- Az jó lenne, köszönöm! Mondtam hálásan.
- De még maradj, pár napot még van időindulás előtt. Erősködött Alice és én beleegyeztem.
- Csak egy hétig kell maradnod aztán visszajössz és velünk fogsz élni.
Mire hazaérsz, összehozok egy kis bulit ha nem baj .Mondta Alice sunyi mosollyal az arcán.
- Az jó lenne nevettem rá hosszú idő után először.

6. fejii :)

A Harc...

Alkonyodott majd hamarosan teljesen felkelt a nap. Mindenki vadászni indult én is így tettem… lehet utoljára.
Mikor mindenki visszatért a megbeszélt terv szerint csapatokba alakultunk és elkezdtünk rohanni a már kijelölt útvonalakon. Mindenfelé emberi vérszagot éreztünk, amitől még jobban hajthatatlanok voltunk. Hihetetlen gyorsasággal rohantunk a tisztásra ahol a Cullenek már támadó állásban vártak ránk. Aranybarna szemeik nem tükröztek félelmet hófehér bőrük pedig gyémántként

csillogott a napfénytől. Kezdődik. Motyogtam magamban miközben egy támadás alól tértem ki. Egyenesen egy bokorhoz kezdtem futni ahová sikeresen el is jutottam majd rettegve megbújtam mögötte. Ki sem mertem jönni onnan. Láttam amint az én csapatomból az egyik vámpírnak mindkét karját letörik és hatalmasat üvölt utoljára. Fél perccel később üvöltést vagy inkább vicsorgást hallottam

,de rögtön észrevettem, hogy ezt a vonyítást nem vámpír szája hagyta el. Vérfarkasok! Egy pillanat alatt jöttek elő az erdőből majd az újszülöttekre vetették magukat. Hihetetlenül nagyok voltak gyönyörű fényes bundájuk csillogott a fényben. A Cullenek segítségére jöttek. Nem mintha eddig is nem ők vezettek volna, de így még biztosabb voltam benne, hogy ők nyernek. Nagyon féltem, sőt rettegtem mikor egyre kevesebb újszülött rohangál és tesz sikertelen támadást a farkasok vagy a Cullenek felé. Görcsbe rándult a gyomrom, ha rá gondoltam, hogy nemsoká én következek. Megható volt látni, hogy farkasok és vámpírok békét kötöttek, hogy megvédjék a várost és Bellát. Mert valójában őt akarták, ezzel verte át Victoria Riley-t. Most már világos! Victoria bosszút akart állni Edwardon, mert megölte az ő párját James-t. Néha farkasok szívszorító vonyítását lehetett hallani vagy éppen a társaim fájdalmas ordítását.
Az utolsó újszülött próbált egy támadást indítani az egyik farkas ellen, de sikertelenül, mert egy másik hátulról támadt rá és darabokra tépte. A Cullenek végig néztek a tetemeken mire Carlise tekintete felém esett. Közeledni kezdett és Esme is csatlakozott hozzá. Látták mennyire megrémültem és ijedten hátrálni kezdtem mire ők tanácstalanul néztek egymásra majd vissza rám. –Hogy hívnak? Kérdezte Carlise.
- Br…Bree. Hangzott a kétségbeesett válasz.
Azonnal látták rajtam, hogy nem akarok itt lenni és megszántak.
- Ne félj mi nem fogunk téged bántani. Megpróbálunk menedéket keresni neked. Mondta Esme kedvesen.
Bátortalanul, de határozottan előre léptem majd megfogta a kezem és a többiekhez vezetett. Még mindig féltem pedig már nincs okom rá. Alice folyamatosan azt mesélte, amit lát. Edward és Bella egy hegyen húzódtak biztonságba a csata elől, bár Victoria és Riley rájuk találtak. Edward próbálta elmagyarázni Riley-nak, hogy Victoria nem szereti csak kihasználta. Én tudtam! De persze hiába győzködte. Pedig sikerülhetett volna ,de elég volt Victoria egy pillantása ahhoz, hogy Riley Edwardnak essen de Edward nyakánál fogva fojtani kezdte majd Victoria ugyanezt tette Edwarddal. Bella kétségbeesetten keresgélt valami éles tárgyat majd talált is egy követ, amivel sebet ejtett a kezén, amiből azonnal csurogni kezdett a vér. Riley és Victoria felnéztek és a lány felé indultak, de Seth hátulról megtámadta és húzni kezdte Rileyt:
- Victoria! Victoria! Kiabált segítségért, de hiába. Victoria vetett rá egy pillantást majd tekintete ismét a vérző Bella kezére esett és elindult felé. Edward eközben hátulról elkapta a nyakát és szorítani kezdte. Aztán megharapta és Victoria holtan esett össze. Egy ideig csak nézte majd öngyújtóját rádobva semmisítette meg örökre. Kis idő múlva Edward és Bella is csatlakoztak hozzánk és furán néztek rám. Carlise mindent elmondott nekik is és utána kedvesen köszöntöttek.
A nyugodt percet Alice látomása zavarta meg.

5. fejii :)

Egy nappal a harc előtt mindenki érezte, hogy ez már nem játék. Riley elmagyarázta teremtésünk okát és, hogy mi a célja:
- Azért változtattalak át titeket, hogy legyőzzük a Cullen klánt, hogy szabadon lépjük a területükre úgy, hogy ne támadjanak meg minket. Egy vámpír az átváltozása utáni időben a leg fékezhetetlenebb és legerősebb, ezért kellettetek ti, hogy növeljétek a létszámot. Fel kell készülnötök mindenre. És figyelnetek kell, mert csak egy rossz mozdulat és végetek. Hirtelen mögé ugrott Victoria és helyeslően bólintott miközben a csapaton vizsgálódott tekintete.
- Holnap kora reggel indulunk, de csak holnap után támadunk. A holnapi napon körülnézünk a terepen és megbeszéljük a tervet. Megértettétek? Kiáltott fel.
- Igen. Hangzott egybehangzóan a válasz. Most már egyenesen rettegtem az elkövetkezendő napoktól.
Lassan mindenki eltűnt vadászni mentek, hogy erőt szerezzenek holnapra.
- Jobban tennéd, ha te is indulnál Bree. Most az egyszer tedd hasznossá magad! Mondta haragosan, amin kicsit sem lepődtem meg. Nem szoktam megsértődni, amikor üvölt velem, mert tudom, hogy valamikor ő is ugyan olyan ember volt, mint én voltam és, hogy ő nem lenne ilyen. Csak is Victoria tehet a viselkedéséről, mert teljesen elcsavarta a fejét. Felálltam, és mint aki meg sem hallotta, amit mondott elmentem. De meghallottam, hogy Victoria még ott maradt és a holnapról beszélgettek.
 - Te nem jössz velünk? Kérdezte Riley.
- Ezt utolsó pillanatban fogom eldönteni. Tudod a Cullenek folyamatosan figyelik a döntéseim.
- Igen.
- Vigyázz velük. Nem látszanak veszélyesnek ránk és többen is vagyunk, de nagyon erősek hidd el, nekem.
- Elhiszem válaszolta Riley és közelebb hajolt Victoriához.
- Megvédelek és szabadon vadászhatunk a területükön.
- Szeretlek! Mondta neki Victoria. Tudom, hogy hazudott. A szemén látszott, hogy fél mikor Riley megölelte. Észrevette, hogy figyelem őket és szemét mérgesen összehúzva grimaszolt, mire azonnal elmentem. Az egyik újszülött levágott elém egy testet és semmit sem szólt.
- Köszönöm!
Bólintott és már el is tűnt. Nekiláttam és elkezdtem kiszívni a vért belőle. Nagyon jól esett. Legalább nem nekem kellett ölnöm érte.
***
Reggel 6 óra van. Riley összehívott minket az épület tetejére és előre nézett. Előttünk víz volt amerre csak a szem ellát. Mivel vámpírok vagyunk nincs szükségünk levegőre a víz alatt. Én nem örültem, hogy ezt az utat választjuk, mert sosem kedveltem különösebben a vizet. De mit tehetnék? Sorra ugrottunk a vízbe és indultunk. Éreztem, ahogyan kőkemény fehér bőrömet szinte teljesen befedte a víz ami kellemes érzéssel töltött el. Mintha feltöltött volna energiával, ami most egész jól jött. Természetesen Riley ment legelöl és magabiztosan mutatta nekünk az utat. Nem volt hosszú az út Forks-ig így nem sokára meg is érkeztünk. Fokozatosan jöttünk ki a vízből és Riley-t követtük. Egyre jobban féltem minél jobban közeledtünk a harchoz, és már itt vagyunk, és holnap kezdődik. Belegondolni is rossz. Amikor már teljesen kint voltunk a vízből körül néztünk az erdőben és elterveztük, hogy melyik útvonalról támadunk rájuk. 3-as csapatokban fogunk lenni és amint az erdő közepén lévő tisztásra érünk, körben elő jövünk és támadunk. Én szívem szerint kimaradnék az egészből vagy megszöknék, de ezt már megtehettem volna. Valahogy úgy éreztem, hogy mégis jönnöm kell. Esteledett, elmentem vadászni az erdőbe. Kicsivel később fogtam is egy jókora szarvast és nekiláttam. Ez csillapította a szomjamat egy darabig, jobbnak láttam, ha fogok még egyet, hogy holnap ne kelljen ezzel foglalkoznom. Egyre jobban ment a vadászás, nem mintha erre, annyira büszke lennék, de jobb, mint a semmi. Sétáltam még kicsit a csata helyszínén és bele sem mertem gondolni, hogy holnap újra vissza kell jönnöm… harcolni.
 - Nyugi lehet, hogy nem is megy majd olyan rosszul. Próbáltam nyugtatgatni magamat, de még én sem hittem el.
Majdcsak túlélem valahogy… vagy nem. A tapasztalatlanságom és gyengeségem miatt az utóbbira szavaztam volna, de teljesen megérdemlem, hisz egy szörny vagyok. Egy gyilkos. És az ilyeneknek ez a büntetése. Visszamentem a többiekhez és leültem. Vártam, hogy Riley majd üvölt velünk, de nagy meglepődésemre nem tette, biztos ő is ideges a holnapi nap miatt.

4. feji :)

Talán gyakorolnom kéne. Mert lehet, mindannyian meghalunk… lehet jobb is lenne, de azért megpróbálok ügyes lenni. Bár tudom, esélyem sincs. Futok pár kört az erdő körül bemelegítésnek.
Az a pár pontosan 22 kemény kör volt az erdőben. Cseppet sem éreztem magam erősebbnek, de tudom, ez nem megy egyik pillanatról a másikra. A gyomrom hangos korgásba kezdett.
 - Jaj ne… morogtam. Megpróbálok megint inkább egy állatot elfogni. A távolban hamarosan meg is pillantottam egy őz gidát, egy pillanatra nagyon megszántam, de utána mégis rávetettem magam és elkezdtem szívni a vérét. Nem is volt annyira rossz, mint elsőnek és az is jobb volt, hogy nem embert kellett érte ölnöm, bár az állatot is sajnáltam, de muszáj volt innom. Visszaültem a fa tövébe és az eget bámultam. A telihold szomorúan nézett le rám. Csak néztem a csillagokat az égen és elmerültem a gondolataimban, de fel kellett állnom, hogy visszamenjek, mert Riley már biztos őrjöng. Szívesebben maradtam volna itt, mint, hogy megint vissza kelljen mennem.
Mikor visszaértem azt kaptam, amire számítottam:
- Te meg mégis hol voltál? Nem meg mondtam, hogy ne csavarogj és próbálj meg vigyázni magadra legalább a harcig? Mit gondolsz, mi lenne itt, ha mindenki csak úgy elmenne ahova akart?! Most tűnj el innen és el ne menj, csak ha én, kérlek rá! Szidott le azonnal Riley.
- Én csak… Mielőtt befejezhettem volna a mondatot már nem is állt előttem. Nagyon nem hatott, meg amit mondott, de mégis úgy döntöttem nem megyek el többet. Mert ki tudja tényleg bajom is eshetett volna, de persze őt nem ez érdekli, hanem, hogy eggyel kevesebben lennénk. Megszokottan leültem és vártam, hogy történik valami. Egyszer csak a vörös hajú vámpírt pillantottam meg pár méterre tőlem. Kicsit megijedtem, mert a szemembe nézett és egy pillanat alatt, ahogy jött úgy el is tűnt. Azonnal érzékeltem, hogy valami nincs rendben, de nem foglalkoztam vele. Mivel nem mehettem sehova nagyon unatkoztam így a kíváncsiságom lassan felemésztette a türelmemet és újra oda mentem az ajtóhoz, amin tegnap hallgatóztam, remélve, hogy megint ott vannak. Ott is voltak. Nem sok mindent hallottam. Annyit, hogy Riley megszólítja a csajt, akit ezek szerint Victoriának hívnak.
- Mi történt? Faggatózott Riley.
- A vérfarkasok… Az egyik megtámadott, amikor a területükre léptem és elhagytam a nyakláncom.
- Majd veszel másikat. Meg is sérülhettél volna és a hülye nyaklánc a fontos?
- Nem hülye nyaklánc! Szerencsét hoz. És nem jön ez most jól pont a harc előtt. Hangzott a kétségbeesett válasz Victoriától. Kicsit furának tartottam, hogy egy ilyen erős vámpír ennyire hisz egy tárgyban. Mintha az adta volna az erejét. Na de mindegy. Meguntam a hallgatózást és mivel semmire nem jutottam elsétáltam. A következő pillanatban már Riley is kijött az épületből, vetett rám egy szemrehányó pillantást majd ment is tovább. Észrevette volna, hogy hallgatózom? Nem, mert akkor ismét leszidott volna. Mondtam magamban a választ a saját kérdésemre, ami szintén furcsa volt, de már semmin sem tudok meglepődni mióta, tudom, hogy a vámpírok és a vérfarkasok is léteznek. És már nekem is ebben a világban kell élnem még hosszú-hosszú ideig, vagy már nem is kell sokat várnom, mert harcolnunk kell a Cullenekkel. Kíváncsi vagyok ők tudják-e, hogy megyünk?!Elhatároztam ,hogy én nem fogok harcolni, majd elbújok valahol remélve ,hogy nem talál rám senki és megúszom.
*** Teltek múltak a napok és egyre közeledtünk a pillanathoz, amikor indulni kell. Ahhoz a pillanathoz, amitől én rettenetesen félek, hiszen még fel sem fogtam, hogy már nem is élek, hogy egy rettenetes szörny vált belőlem, 5 perc alatt elveszítettem az életemet, a családomat, a barátaimat, elvesztettem mindent! Riley is érezte, hogy közeledik a nap, mert rettenetesen ideges volt, amit rajtunk töltött ki. Üvöltözött és dobált mindenkit, aki az útjába került. Szerencsére én nem sokat voltam körülötte. Az egyik újszülött fejét pedig egy ütéssel könnyedén letörte, mert az valami olyat csinált ami Riley-nak nem tetszett. Remegve néztem végig, amikor a feje óriási töréssel elhagyta a nyakát és a földön darabokra tört. Mint egy kőszobor. Néha Victoria is elnézett és elégedetten nézett végig rajtunk, de amikor a tekintete hozzám érkezett mindig furcsa grimaszt vágott, amit sosem értettem. Féltem ettől a csajtól, nagyon erős volt, hihetetlenül gyors és óriási vérvörös szemei mindig megrémisztettek, ahogy rám nézett. 

3. Fejii (:

Reggel mindenki vadászni indult a városba, de én nem mentem, amíg nem muszáj nem is táplálkozok semmivel. Nem akarok gyilkos lenni. Tényleg! Vadászok magamnak állatot az erdőben. Ki tudja? Hátha van olyan finom, mint az emberi vér. Elindultam az erdőbe és üldözőbe vettem egy szarvast. Hihetetlenül gyorsan futok és el is kaptam.
- Na lássuk… Egy nagy pfúújjj kiáltással nyilvánítottam ki nem tetszésemet. Most mégis mit fogok enni? Hirtelen zajt hallottam hátra néztem és egy farkas állt tőlem pár méterre. Fogvicsorításából azt vettem ki, hogy érzi a szagom. Jobb lenne mennem. Azzal amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam vissza. Már nagyon szomjas voltam egy kis vérre. Próbáltam nem figyelni rá, de nem ment. Körülnéztem és megpillantottam a tegnapi testeket, amikből a többiek szívták ki a vért. Hátha van még bennük egy kicsi. Volt is. Kiittam az utolsó cseppeket és nekem ennyi is elég volt. Így sem volt a leg gusztusosabb, de legalább vér. Riley minden újszülöttet maga köré hívott.
- Nagyszerű… morogtam.
Féltem, hogy vajon most mi fog következni, de mégis próbáltam nyugodt maradni. Leültem és hallgattam.
- Közeledik a harc. És nem győzünk, ha nem vigyáztok! Legyetek észnél! Figyeljetek! Mert lehet, hogy sokkal többen vagyunk… De ők pedig sokkal erősebbek és tapasztaltabbak. Ha elszúrjátok, mindannyian meghalunk! Mondta mérges grimasszal az arcán.
Úgyhogy legyetek észen. Készen kell lennünk. Megpróbálnak majd befolyásolni minket. Minden lépéseteket előre tudni fogják, ami nekik hatalmas előny, de ha figyeltek akár még nyerhetünk is. Ne becsüljétek le őket.
- Befejeztem, Most pedig menjetek el innen. – Bree!
- Igen? Szóltam vissza értetlenül… fogalmam sincs, mit akar.
- Velünk szeretnél jönni a harcba?
- Háát… igen..
- Akkor szedd, össze megad!! Nagyon le vagy maradva a többiekhez képest! Menj, vadássz te, is mint a többiek. Indulj! Förmedt rám, amitől kicsit megíjedtem, de próbáltam nem mutatni. Hátra fordultam és indulni akartam mikor megláttam a szomszéd épület tetején 4 alakot. 3 fiú és 1 lány volt, akik valószínűleg minket figyeltek. Kicsit ijesztő volt. A következő pillanatban pedig sehol nem láttam őket, amitől még jobban megijedtem. Gondolkoztam, hogy szólok Riley-nak de mit ér az én szavam? Valószínű nem is hinne nekem. És amúgy is, miért
segítsek én neki? Így inkább tovább indultam az erdőbe sétálni.Észrevettem a szarvast, amit még én öltem meg hiába. Megsajnáltam szegényt. Magamra emlékeztetett. Csak haza akart menni és nem térhet már vissza Soha. Leültem egy fa tövébe és legszívesebben elsírtam volna magam. De nem bírtam. Már nagyon hiányzott a családom, az otthonom és még az iskola is. Megint hangokat hallottam és éreztem egy farkas szagát is… megint. De ez másik farkas. Nem foglalkoztam a hanggal, bár tudtam, hogy nagy baj is történhet. Én gyenge vagyok… még így újszülött vámpír létemre is. Elvileg most kéne a legerősebbnek lennem. Akkor miért vagyok mégis
ilyen szerencsétlen?

folyti hamarosan ;)

2. fejii (:

Egy elég rövid feji de holnap dupla fejezet lesz! (: ♥
                            
A hosszas csendet egy halk beszélgetés zavarta meg. Hosszú idő után végre
felálltam és közeledtem a helyhez ahonnan a hangot hallottam kiszűrődni. Ahogy közeledtem meghallottam Riley és egy nő hangját. Nem szokásom a hallgatózás, de most már úgyis mindegy nem vagyok ember és meg kell tudnom mire, készül ez a szemét. Így hát közelebb mentem és megbújtam a fal mellett.
- Jól van Riley. Jobb, mint amire számítottam. Egyenlőre. mondta az ismeretlen hang.
- Örülök, hogy örülsz. Mondta a már jól ismert hang…
Mért akarod, hogy harcoljunk? Folytatta.
- Azért, hogy szabadon vadászhassunk akárhol. Mert nem akarok rettegésben élni félve, hogy akármikor megtámadhatnak.
- Nyugi végzünk velük. Megígérem. Nyugtatta meg a nekem kicsit sem szimpatikus lányt, akinek dús hosszú és hullámos vörös tincsei az arcába lógtak. Szeme még pirosabb volt, mint az enyém és társaimé. Nem nagyon tudtam kinézni hány éves lehet.
- Ne becsüld alá őket! A Culleneknek óriási erejük és tapasztalatuk van. Megpróbálhatnak befolyásolni is és minden mozdulatodat előre tudják.
- Cullenek?! Mondtam kicsit hangosabban a kelleténél. Ha azokról a Cullenekről van szó akikre gondolok akkor az nagy baj. Ismertem őket . Abba az iskolába járok, vagyis jártam, amibe ahol őket is sokat láttam. Dr. Carlise rendelőjében pedig voltam is, már amikor beteg voltam. Nagyon kedves volt. De az egész család olyan fura. Napsütésben nem is mutatkoznak. De ez így már érthető, hogy tudom, merről fúj a szél, hiszen sajnos már én is egy vagyok közülük.
 - Bree?! Szólított meg Riley. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, de végül úgy döntöttem bemegyek.
- Bocsánat nem akartam csak… mentegetőztem.
Riley nem titkolózott és meglepően nem is kezdett el ordibálni, hogy miért hallgatóztam.
- Most már értem minek a nagy újszülött hadsereg…
- Remek. Válaszolta.
Körülnéztem, de a kis vörös bestiát nem láttam sehol. Biztos fél, hogy valaki felismeri. Lemertem volna fogadni, hogy csak kihasználja Riley-t. De most miért védeném? Lassan teljesen kivilágosodott és a nap is kezdett felkelni. Túléltem új „életem” első éjszakáját, ami nekem egy egész örökkévalóságnak tűnt.
Fojti hamarosan ;-)

Bree Tanner második élete. 1 feji (:

A Twilight saga 3. részéből az Eclipse-ből ismert Bree Tanner történetét írom le kicsit másképp ,de remélem az én verzióm is tetszik majd :)

Bree naplója.
   
  Kedves naplóm! Az újszülötté válásom szörnyű pillanatait szeretném megosztani veled. Bree vagyok 15 éves lány Seattle –ben lakom a nagymamámmal ugyanis a szüleim külföldön dolgoznak és csak nagyon ritkán látom őket. Néha úgy érzem, mintha nem is számítanék nekik, de ilyenkor mindig elönt a bűntudat, mert tudom, hogy csak azért dolgoznak éjjel-nappal, hogy nekem mindenem meg legyen. De meg is van. Sosem vágytam többre. Nincsenek méreg drága cuccaim, mert úgy gondolom nincs rá szükségem. A nagymamámat nagyon szeretem, ő szintén mindig a kedvemben akar járni. Egyszerűen imádom a családomat és tudom, hogy ők is szeretnek engem. Na de egyelőre ennyi elég bevezetésnek. Életem legutolsó napján színjátszó szakkörömről indultam haza. Imádtam. Ma kicsit később végeztünk, mert a szalagavatóra készültünk egy meglepetés előadással. Az ég elég felhős volt és hamarosan eleredt az eső is.
- Nagyszerű. Motyogtam magamban miközben kicsit gyorsabbra vettem a tempót.
- Bree! Hallottam egy ismeretlen hangot, aki a nevemen szólított. A szívem megállt egy másodpercre majd ismét dobogni kezdett egyre hevesebben. Mély levegőt vettem és rémülten, de tovább indultam.
 - Gyere…
- Na jó ki szórakozik? Kérdeztem most már teljes félelemmel.
Körül néztem, de nem láttam semmit.
Mire visszanéztem volna egy jéghideg érintést éreztem a karomon, ami egyenesen előre húzott hihetetlen sebességgel majd hirtelen elengedett és a földre estem.
 - Segítség. Kiáltottam vagy is inkább üvöltöttem, de sajnos senki nem hallotta. Hirtelen valami visszalökött a helyemre.
- Ki vagy te és mit akarsz tőlem? Kérdeztem kétségbe esetten válaszra várva.
 Bree , Bree . Te kis buta. Nevetett gúnyosan.
- Kis idő múlva úgyis meg fogod tudni.
- Nem nem! Tiltakoztam és közben menekülni próbáltam, persze hiába.
- Nem? Később meg fogod köszönni. Hangzott a nekem kicsit sem tetsző válasz. Kis fényt véltem felfedezni és legalább már láttam, hogy egy kb. velem egy idős vagy 1-2 évvel idősebb fiú áll előttem. Közelebb hajolt hozzám és a szemembe nézett. Szájtátva néztem szemeibe, amelyek vérvörös színben csillogtak a fényben.
- Te..te..
- Igen! És nemsokára te is.
Tiltakoztam volna, de akkor már késő volt. Karomnál fogva felhúzott és esélyem sem lett volna menekülni, mert még mindig szorította gyenge végtagomat hihetetlen erejével majd a következő pillanatban a nyakamba harapott mire én elüvöltöttem magam melyben félelem, kétségbeesettség, és tanácstalanság egyszerre hallható volt.
Azt hittem meghaltam. És lássuk be nem tévedtem nagyot. Szemem ugyan olyan vörössé vált, mint a fiúé. Bőröm szinte falfehérré sápadt és teljesen kihűlt miközben szívem megszűnt dobogni… De mégis éltem. Már nem féltem annyira, mint 5 perccel, ezelőtt de a nyakam iszonyúan fájt és alig bírtam megszólalni és még mindig nem
értettem mi történik. Meghúzódtam egy sarokban és ott
szenvedtem el újszülötté válásom első perceit. Nem tartott sokáig, de annál szörnyűbb volt. Valami ismét megfogott. Most már tudtam, hogy nem valami, hanem valaki.
- Mit tettél velem? Kérdeztem rekedt hangon, mert még mindig a nyakamon lévő sebet fájlaltam.
- Ez… kezdtem bele egy mondatba, de nem tudtam befejezni.
- Igen… Mondta a fiú.
- Ki vagy te? Mit csináltál velem? Most már egyre mérgesebben követeltem a választ.
- Na jó. Most már úgyis azt kell tenned amit én, mondok. Riley vagyok. És épp most változtattalak át.
- Mivé? Kérdeztem rettegve. A választ sejtettem, de mégis reménykedtem.
- Vámpír lettél… Újszülött vámpír.
Szükségem van egy nagy csapatra a harchoz.
- Milyen harchoz?. milyen..mi…mi?
Zúdítottam nyakába a kérdéseimet remélve hogy mindre választ kapok.
- Idővel mindent megtudsz. Megpróbálnál magadra vigyázni? Kérdezte gúnyosan. Addig keresek valakit, akiből ihatsz…
Ledermedve néztem magam elé és reméltem, hogy álmodom. De rá kellett jönnöm, hogy nem. Lepergett előttem az egész életem, aminek kb. 20 perccel ezelőtt lett vége.
Riley hamarosan vissza is ért, ahogy mondta és ledobott elém egy halott embert.
Szörnyen megijedtem és inkább arrébb másztam. Ültem és ültem gondolkoztam és próbáltam feldolgozni az előbbi eseményeket. Nem nagyon ment, de azt hiszem, ezt elnézem magamnak, hiszen nem minden nap válik az emberből vámpír. Jobban mondva inkább soha. Idáig.
 Ültem még egy darabig a holdfény ezüst ragyogása csillogva villant vissza fekete hajamon. Idő közben azt vettem észre, hogy alkonyodik. Iszonyú szomjas lettem és mintha nem is gondolkoztam volna odamentem a testhez és szívni kezdtem a vérét. Mikor úgy éreztem elég ennyi felálltam, hogy megkeressem Riley-t és kifaggassam, mire készül. Meg is találtam egy régi gyárépület mögött ahol már eléggé elszaporodtak az újszülöttekké vált ártatlan emberek.
Szörnyű volt látni. A fékezhetetlen új vámpírok éppen táplálkoztak az emberekből, akik közben hozzám hasonlóan üvöltöttek mikor kiszívták az összes vérüket. Döbbenve néztem körül majd a tekintetem Riley-ra esett, aki elégedett fejjel nézett körül.
Végül nem szólítottam meg, mert mire visszanéztem volna rá már nem volt sehol. Magányosan leültem és nekidőltem a falnak. Azon gondolkoztam, hogy haza kéne, mennem a nagyihoz biztos nagyon aggódik. De azt nem lehet. Nem lehet, hogy így lásson. Megijedne, és nem hinne szemének. Lehet, hogy el is üldözne, mert félne tőlem, amit nem is csodálok, mert egy szörnyeteg lettem. Egy szívtelen szörny, semmi más…
Lassan a többi vámpír is elment valószínű Riley után. Csak én maradtam itt, mert nem mertem felállni, elmenni, féltem bármit is tenni.

Kövi feji hamarosan :)

Sziasztok!

Sziasztok!

 Örülök ,hogy erre tévedtetek! Nézzetek körül ,és olvasgassatok ,ha tetszett írjatok hozzászólást és ajánljátok másoknak is. Remélem tetszeni fog a blogom.  A Twilight saga 3. részéből jól ismert Bree Tanner életét írom le az én verziómmal ,de remélem így is tetszik majd :). Jó olvasást nektek! ♥

Puszi: Gréhh^^